A szomszédomban két kisgyermek van, ikrek, a szülőknek nincs könnyű dolguk két izgő mozgó totyogóval. És mivel most kezdtek el járni a szülők fontosnak tartották, hogy az első lépéseket jó minőségű, bőr cipőben kezdjék meg, ami jól tartja a lábukat. A boka szerepe ebben a korban nagyon nagy, és nem szerették volna azt sem, hogy esetleg lúdtalpasak legyenek a gyerekek. Egy jó cipővel, melynek megfelelő a támasztása, mellyel támogatja a lábfejet elengedhetetlen. Noha rögtön két párral is kell belőle venniük, nem törődtek az árral, a minőség mindenek előtt.
Ezzel nem csak a cipők tekintetében vannak így, hiszen most, hogy szülők lettek, nagyon fontos , hogy a környezetükre is odafigyeljenek, ez főleg a szomszédasszonyom új berögződése. Ezért az találta ki, hogy mivel spórolni is szeretnének a két növekvő gyermek mellett, és a környezettudatosság is fontos számára, kisebb pénzösszeg mostani befektetésével, mely majd 10 év távlatában megtérül, amikor már a gyerekek cseperednek, megéri most olyan áldozatot hozni, hogy felszereltetnek napelemrendszert. De hol is kezdjék az utánajárást, mik a legfontosabb ismérvei a napelemeknek, tette fel a kérdést nekem a kerítésnél, de hát velem nem került sokkal előrébb a rejtélyek felkutatásában. Szerencsére itt nem adta fel a kutatást, és az interneten talált egy remek oldalt, ami számos napelemmel kapcsolatos kérdésére választ ad, nagyon közérthető és egyszerű formában, hogy azt mindenki megértse és fel tudja használni a saját napeleme kiválasztása során. Jó, hogy léteznek ilyen oldalak, hiszen nem is tudom mi lett volna a szomszédommal nélküle. A kezdetektől ismerteti a napelemes rendszereke, valamint, még olyan érdekes és mindenki számára nagyon fontos dologra is kitér ami egy nagyobb beruházásnál, napelem rendszerek ár tekintetében semmi képen sem elhanyagolható kritérium, az pedig nem más, mint hogy milyen állami pályázatok vannak, mivel tudja támogatni az állam azt a bátor magánszemélyt és céget is, hogy belevágjon a napelemek telepítésébe.
A napelem rendszerek ár sok mindentől függnek, ezt a szomszédasszonyom is attól a remek oldaltól tudja, melyen órákat töltött a bejegyzések tanulmányozásával. De nem is baj, hogy ennyire bele ásta magát, hiszen megosztja velem a megszerzett információkat így nekem már könnyebb dolgom lesz. Elmondása alapján nagyon fontos kiválasztani, hogy hány darab, milyen kW -os napelemet szeretnénk, ezt a közüzemi számla alapján, az ott feltüntetett fogyasztás szerint könnyű szerrel ki tudja számolni az árajánlatot adó cég. Még az egyen és váltakozó áram tekintetében is sok mindenről értekezett a szomszédasszonyom, hogy nem elég, hogy a napelem összegyűjti a Nap sugarait, de abból még nem lesz energia, amit fel tudnak használni a háztartási gépek. Ez egy rendkívül fontos információ. Minden mindennel összefügg, ezért is kérdéses minden tekintetben a napelem rendszerek ára, hiszen sok tényezős az árajánlat megadás. Ennek a tanácsokkal teli oldalnak köszönhetően már tudjuk, hogy mire kell odafigyelnünk árajánlat kéréskor, sőt még az oldalon lehetőség van árajánlatot is kérni, nem csak tanácsok, de még árajánlat is érkezik.
A szomszédomék bele is fogtak a napelemes rendszerekbe, hogy rögvest kezdjen el ketyegni az idő, amíg a befektetett összegük megtérül. Szuper, hogy megtalálta azt a remek oldalt, amit nekem is továbbított, én teljesen belemélyedtem az állami pályázatokba, lehet, hogy én ilyen módom fogom felszereltetni a napelemeimet.