Kettős győzelem

Emlékszem, hogy kislány koromban mennyire utáltam a cipővásárlást. A bevásárlással sosem volt gondom, hiszen a szüleimet olykor-olykor rá tudtam venni egy-egy kis finomságra, de valahogy a cipővásárlást ki nem állhattam. Szerintem ezzel a legtöbb gyerek így van egyébként, ami érdekes, hiszen utána napokig mutogatják az óvodában, hogy “Nézd Kati néni! Milyen szép az új cipőm!”. Na mindegy is. A saját gyermekkori érzéseim alapján, teljesen megértem, hogy a kislányom miért is kezdett el hisztizni a cipőbolt kellős közepén, hogy elég volt ebből és induljunk már. Szerencsére sikerült megnyugtatnom és megígértem neki, hogy amint sikerült kiválasztani a megfelelő lábbelit, elmegyünk ebédelni egyet.

Sikeresen megvettük az új cipőjét, majd beültünk egy étterembe a közelben. Mindenki boldog volt, hogy túl vagyunk az egész hacacárén, egészen addig, amíg megláttuk, hogy nincs gyerekmenü a étlapon. Nem igazán örültem neki, de gondoltam majd megkérdezem a pincérnőt, hogy lehet-e fél adagot kérni. Azt mondta, hogy sajnos nem, de ki tud hozni egy plusz tányért, ha rendelünk valamit, remélve, hogy ez segít. Mivel valószínűleg úgyis a férjem ette volna meg a lányunk maradékát, így ennek is nagyon örültem. Hamar kihozták az ebédet, viszont amikor szóltam, hogy szükségünk lenne gyerek evőeszközökre a pincérnő közölte, hogy sajnos azzal ők nem tudnak szolgálni. Őszintén szólva kicsit mérges lettem, mert a gyerek evőeszközök kevésbé balesetveszélyesek és nem is élesek, de tekintve hogy erről nem a pincérnő tehet, inkább csak ajánlottam neki a Hunnia Kristály kft webáruház honlapját, ahol többféle gyerek evőeszközök közül választhatnak. Ez egy olyan webáruház, ami konyhai eszközöket és kiegészítőket forgalmaz elég korrekt áron. 1994 óta működnek, és mivel nagy a választék és széles a termékek köre, én gyakran ellátogatok az oldalra.

Nem tudom, hogy csak kedvességből, a vendégek iránti tiszteletéből tette e, de a pincérnő még meg is kért, hogy mutassam meg neki ezt a bizonyos weboldalt. Bevallom nagyon jól esett, hogy végighallgatta az információáradatomat, de mentségemre szóljon, hogy ő kérdezte. Megmutattam neki, hogy én milyen cuki nyuszis meg cicás evőeszközt rendeltem tőlük és azt is, hogy a weblapon, hol találja a különböző termékeket, elsősorban az evőeszközöket. Elég gyorsan átnézte a kategóriákat és rögtön megakadt a szeme az akciókon, így megkért, hogy nézzük meg azokat a termékeket, amiket jelenleg olcsóbban lehet beszerezni, hátha talál valami kihagyhatatlan ajánlatot. Mivel az oldalon könnyű eligazodni, láthatóan fel vannak tüntetve a kategóriák és nem kell nagy számítógép gurunak lenni ahhoz, hogy megtaláljuk, amit szeretnénk, ezért nem izgultam, hogy a jövőben a hölgynek gondjai akadnának.

evőeszközök

Elmesélte, hogy már korábban is javasolta a főnökének, hogy szükség lenne gyerek evőeszközökre, illetve gyerek menüre is, mert már többen kifejezték nem tetszésüket az ügyben, így nagyon örült, hogy megmutattam neki ezt az oldalt. A legjobb, hogy nem csak evőeszközöket tudnak beszerezni tőlük, hanem rengeteg más terméket is, amire egy étteremnek szüksége lehet.

Kíváncsian várom, hogy ha legközelebb ellátogatunk ebbe az étterembe lesz-e lehetőségünk gyerek evőeszközökkel találkozni. Úgy érzem ezen a napon kétszeres győzelmet arattunk. Először is, mert sikerült cipőt vásárolni a kislányomnak, ami eléggé nagy kihívás volt. Másodszor pedig, mert a kezdeti kellemetlenségek után sikerült segítenem egy étteremnek, még ha csak egy ajánlással is.