A vízvezeték szerelés nem jár gyerekcipőben

Amikor a testvéremék gyerekeket vállaltak, el sem tudták képzelni, hogy a gyerekek milyen gyorsan kinövik a cipőket. Nem minden esetben szeretik azt, hogy ha a nagyobb gyerektől örököli a kisebb a cipőket. Hiszen ahogyan nincs két egyforma ember, úgy két egyforma láb sincs, hogy mind a két gyerekre ugyan úgy jó legyen ugyanaz a cipő. Hamar rájöttek, hogy ez költséges mulatság lesz, mindig megfelelő cipővel ellátni a gyerekeket. Hiszen amiben tanul járni nagyon fontos, hogy már az első lépések megtételekor is, nagyon jó minőségű lábbeli legyen rajta, ami megfelelően támasztékot nyújt és illik a lábára. Ahogy növekedtek a gyerekek, már nem csak a praktikum, de az is közrejátszott, hogy hogyan is néz ki a cipő, tetszik – e a gyerekeknek. Természetesen szem előtt tartják a testvéremék, hogy milyen anyagból készül a cipő, milyen fenntartható, vagy újrahasznosított anyagot tartalmaz, mindamellett, hogy létáteresztő legyen. Ennyi sok kritériumot fejben tartani, győzőn nekik megfelelni egy cipő és egy cipőbolt. Mindenesetre az nagyon jó, hogy így odafigyelnek a gyerekek lábegészségére, és nem hagyják, hogy nem megfelelő cipőben töltsenek naphosszat időt, kockáztatva ezzel egy esetleges lúdtalp vagy bármilyen mozgásszervi megbetegedést. Mindenben ennyire körültekintő a testvérem és a felesége, nem hagynak semmit úgy, hogy nem néztek az adott terméknek vagy szolgáltatásnak tüzetesebben utána.

Nem is csoda hiszen, mindenben a legjobbat a legjobb áron szeretnék megkapni, mint a legtöbb ember, csak nekik szerintem ténylegesen sikerül is. Nem tudom, hogy hogyan is csinálják, de valahogy mindig olyan nagyszerű szakemberrel, vagy használati tárggyal tudnak bővülni, ami ritka számba megy.

Ilyen volt az a szakember is, aki megoldott a vízvezeték problémájukat is. Tényleg szerencsésnek érezhetik magukat, hogy egy zseniális szakembert sikerült találniuk, aki érti is a dolgát, nem csak beszél róla. Ami problémájuk volt, hogy a ház, amit megvettek nem egy most épített házacska, volt előtte már másik gazdája, és mint az évek mindent is megesz az idő múlása. Tette ezt a fürdőszobájuk csőhálózatával is. Olyannyira, hogy már a külső faluk elkezdett vizesedni, belül pedig a csempék mozognak attól, hogy állandóan nedvesség alatt vannak, mivel használják a csapokat, zuhanyzót, ezért sosem tud kiszáradni. Nagyon veszélyes és nem normálisnak mondható dolog, hogy vizes a fal, hiszen melegágya különböző gombák, penész megjelenésének, és még a ház szerkezetét is roncsolja. Tehát arra jutott a testvérem és a felesége, hogy első körben ők maguk próbálják feltérképezni, hogy mi is lehet a hiba és majd ők a saját két kezükkel orvosolják azt. Szép gondolatnak tűnt, de ebbe azért még önmaguk sem gondoltak igazán bele, hogy egy átázott falnak sok oka lehet, bár nagyon nagy valószínűséggel az elkorhadt vezetékből kiszivárgó víz lehet a ludas, az pediglen a falba van vésve. Tehát megnézték, nem a zuhanyból érkezik a szivárgás, tehát a vezeték lesz a bűnös. Azt természetesen cserélni kell, vagy egy új rendszert, egy teljesen másik helyen kialakítani, ezt a régit pedig elzárni. Ketten ezt biztosan nem tudják megcsinálni, hiszen vajmi keveset értenek a vízvezeték szereléshez, de hát nem is ez a dolgok, hogy ilyen munkafolyamatokat el tudjanak látni.

Döntésre jutottak és nem húzzák tovább az időt azzal, hogy maguk nézegetik, hogy mit tudnának tenni, hanem keresnek egy szakembert, aki megoldja nekik ezt a fogós kérdéskört.

Fel is csapták az internetet és szokásukhoz híven, nagyon körbejárták a témát, hogy kit is kellene választaniuk.

Vízvezeték szerelés, vízszerelés Budapesten és Pest megyében címszó nagyon megfogta őket. Hangzatos felütés és remek honlappal rendelkező szakember, nem is hitték volna, hogy egy vízvezeték szerelőnek, hogyan lehet ennyire profi honlapja. Miután az első pozitív sokkból adódóan felocsúdtak, elkezdték tüzetesebben átnézni a honlapot, és hogy pontosan milyen szolgáltatásokkal is foglalkozik a mester. Szerencséjük volt a testvéreméknek, hiszen víz, – gáz, – és fűtésszereléssel is foglalkozik a szakember. Annyira kellemes volt a honlapja, hogy mindent elolvastak, ami a vízszereléshez köthető információ volt a honlapon. Így ők is tájékozottabbak lettek, és megismerték a szakember foglalkozási körét. Vízvezeték szerelés, vízszerelés Budapesten és Pest megyében kategóriában, nagyon is kiemelkedő volt a leírt információ. Hiszen a nap bármely szakaszában elérhető a mester, és akár ezt természetesen a távolságtól is függ, akár egy órán belül ott tud lenni a probléma helyszínén, de ami még olyan fontos információ volt, hogy már 30 éve a pályán van a mester. Ennél jobb reklám szerintem nem is kell egy szakembernek, hogy hány éve van töretlenül a pályán. Ez a biztos záloga annak is, hogy jól dolgozik, hiszen, ha nem így lenne, akkor nem lennének megrendelése, nem keresnék fel őt a kiszállások miatt, így nem tudna üzemelni ilyen hosszú ideig. Természetesen nem volt kérdés, hogy őt fogják kihívni, hogy nézzen rá a vizesedésre, és akár egy gyors megoldás ötlet is érdekelte a testvéremet, de a hosszabb távú komplexebb felújításban is lát fantáziát, ami maguknak is bevallották rá is fér a fürdőszobájukra. Vízvezeték szerelés, vízszerelés Budapesten és Pest megyében címszóval rendelkező szakembert fel is kereste telefonon a testvérem felesége; röviden elmondta, hogy mi a problémájuk, és milyen megoldásokban gondolkodnak. A vízvezeték szerelő már másnap ott volt a házuknál, elkezdte a felmérést és egy átfogó képet festett fel a teendőkről, hogy mit is lehetne tenni, a probléma megszüntetése érdekében. Közösen arra az elhatározásra jutottak, hogy a meglévő csőrendszert le fogják zárni, és újat hoznak létre, már a mai modern anyagok felhasználásával, ami remélhetően jobban időtállóbb lesz. Tehát felmérte a szakember a szükséges csőhosszokat, és hogy milyen kiállásai legyenek. Hiszen a csaptelepekhez és a mosó, szárítógéphez külön ki bemenetekre van szükség.

A munka megkezdődött, nagy felújítás és sok munkával járó tevékenység. De mindent meg fog érni, hogy ha egyszer nem lesz végre vizes a fala a testvéremék házának. A szakember mozdulatain tényleg látszott, hogy számos év benne van a kezében, olyan rutinszerűen nyúlt a szerszámokért. Tehát az a közel 30 év tapasztalat, amit feltüntetett ténylegesen igaz lehet. Vízvezeték szerelés, vízszerelés Budapesten és Pest megyében kategóriában a testvéremnek megint sikerült megtalálnia azt a személyt, aki a legjobb a saját szakmájában. Nagy munka volt a vezetékek kialakítása és beüzemelése, de a szakember könnyűszerrel vette, hiszen ennyi év tapasztalak nem hiábavaló volt. Azóta nem vizesedik a fal, tehát a probléma megoldásra került a remek szakembernek köszönhetően, a testvéremék pedig egy szép új fürdőszobával és egy megbízható szakival lettek gazdagabbak.