Közös cipővásárlások előnyei

A gyerekeknek szinte három havonta kellene új cipőt vennünk, olyan gyorsan nő a lábuk. Egy elég kisvárosban élünk Zala megyében, így nincs sok lehetőségünk helyben, ahol cipőt vásárolhatnék. Minden alkalommal összefutok anyukákkal, apukákkal, szinte, mint a játszótéren. Mindig megbeszéljük kivel, mi történt, mik a tervek stb. Pont valamikor még tavasszal egy ilyen beszélgetés alkalmával meséltem az egyik anyukának, Julinak, hogy fürdőszoba felújításba vágunk. Már mindent sikerült felújítanunk az utóbbi években, már csak a fürdőszoba van hátra. Valamiért ez tűnt nekem a konyhai után a legrizikósabb munkának, annyira apró, de még is fontos döntésen múlik az egész. És persze ha már egyszer felújítás szeretnénk, ha két év múlva nem kellene újra bele vágni az egészbe. Épp meséltem Julinak, hogy valami egyszerű, de látványos megoldást keresek fürdőszobai csempe helyett. Erre ő meg kikerekedett szemekkel nézett rám, hogy miért akarok az egyik legjobb, legpraktikusabb elemtől megválni. Mesélte, hogy férje szüleinek kb. „műanyag falakból” volt az egész fürdőszoba, mert hogy azzal könnyebben tisztítható lesz, de a végeredmény, valami régi kórházra emlékeztető, két nap alatt összedobott valami lett, úgyhogy kérdezgette, miért nem szeretnék csempét.

Elmeséltem, hogy eleinte persze akartam én is, de annyi fajtát láttam, mindenféle méretben és árban, hogy a végén inkább feladtam, mert sose tudtam volna kiválasztani a legjobbat, aztán ha meg is tetszett valami, mire megvettem volna, már pont nem volt belőle annyi amennyi kellett volna. Szóval bonyolult volt az egész. Juli kinevetett és csak annyit mondott át küldi majd nekem egy weboldal címét, ahol, ha részletes elolvasom a tanácsokat, megnézem a profi képeket, akkor biztos, hogy mégis a csempe mellett fogok dönteni.

Végül aztán a gyereknek is találunk cipőt és a weboldalt is átküldte, úgyhogy otthon este el is kezdtem olvasgatni.  Az oldalon az első, ami megfogott, az tényleg a tökéletes képek volna, először nem is néztem mást, csak a képeket, bármelyiket szívesen elfogadtam volna. Aztán persze elkezdtem olvasgatni ezt a kis „csempe kalauzt”, ahol már rögtön az első pontban választ kaptam a színekkel kapcsolatos kérdéseimre, hogy mik most a trendi színek, melyik milyen hangulatot nyújt stb. Így körülbelül 10 perc alatt el is döntöttem, hogy valami föld színeivel harmonizáló csempét választanék magamnak. Padló ötleteknél megismerhettem, hogy milyen sokféleképpen lehet lerakni a járólapokat, és ezzel mennyire más hatást érhetünk el az egész helyen, például, ha a diagonálist alkalmazzuk nálunk akkor picit optikailag nagyobbíthatjuk a teret.

A színekkel és a méretekkel már is leszűkítettem azt a hatalmas választékot, ami az áruházakban körülbelül tényleg döntésképtelenné teszi az embert. De a leginkább akkor tudtam kizárni bizonyos csempe fajtákat, típusokat, amikor az oldalnak köszönhetően megtudtam, miként látható egy csempén vagy járólapon első ránézésre a minősége. Ezt itt szerintem tényleg fontos áttanulmányoznia, annak, aki szintén csempe vásárlásban gondolkodik.

Magamtól pedig aztán biztos nem jutott volna eszembe, hogy többet vegyek, mint amennyire valójában szükség van. Pedig aztán teljesen logikus, hogy egy plusz dobozt elrakunk a lakásba valahová, későbbre, ha szükség lenne rá. Kitudja, véletlenül mikor törjük el, vagy szerencsétlenségünkre, mikor lesz egy csőtörés, ahol fel kellene törni a csempét vagy a járólapot.

Nem is tudom igazából eldönteni, hogy Juli, a képek, vagy maga az oldalon található cikk győzött meg végül abban, hogy mégis csak lesz csempe és járólap a fürdőszobában. Választani persze ezután is nehéz volt, de lényegesen egyszerűbb, mint elsőre tűnt, örülök, hogy nem adtam fel. A végeredmény fantasztikus lett és nagyon elegáns.