Cipő még nem, de babakocsi már kellett

Egy gyerek születése mindig nagy öröm, és kivétel nélkül mindenki készül rá. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor a bátyámék várták az első babájukat. Kicsit be volt tojva ugyan, de nagyon boldog volt. Akárcsak a szüleink. Ők már vettek kis cipőt, kis ruhát, játékokat és miegymást. Egy dolog azonban hiányzott, és arra gondoltam, hogy gyorsan elintézem, még mielőtt valaki más megteszi. Ez pedig a babakocsi megvásárlása volt.

Olvastam fórumokon, hogy az inglesina trilogy babakocsi elég népszerű, meg úgy általában az inglesinák is. Ezek után kutatva leltem rá a babaverda.hu oldalra is, ahol megtaláltam végül a tökéletes ajándékot a kicsinek, na és persze a szülőknek is.

Mivel szeretem a praktikus dolgokat, így egy babakocsi szettet választottam. Ehhez tartozik egy autósülés is, illetve a babakocsi hordozóként is működik. Jár hozzá egy állvány is, aminek talpa van, nem kereke és rá lehet helyezni a hordozót és az ülést is. Maga a babakocsi pedig egy sportos kivitel, kiváló a rugózása, ami kerekenként állítható. Kicsit megnehezítette a választást, hogy hétféle színben kapható, de szerencsére mindről van kép a weboldalon, így azért egy picit gyorsabban ment, mint gondoltam. Vásároltam még kiegészítőket is, pontosabban kettőt: egy inglesina trilogy babakocsihoz is tökéletes szúnyoghálót és egy esővédőt is. Szerintem erre nem biztos, hogy gondolnának az újdonsült szülők. Nekem se jutott volna eszembe, ha nem láttam volna meg a webshopon.

Szóval, szépen, gyorsan meg is rendeltem, és szerencsére van lehetőség online, bankkártyás fizetésre is, aminek köszönhetően nem volt más dolgom, mint várni a jó nagy csomagot. Azóta már átadtam, és elmeséltem, hogy a babaverda.hu-ról van. Furcsa, de inkább a bátyám kapott rá a dologra – igazi lányos apuka -, és már ki is nézte a megfelelő etetőszéket a kicsinek.