Kutyasétáltatás közben találtam rá a legjobb tintapatronra

Zsömle kutyámmal nagyon szeretünk együtt sétálni. Lakásban lakunk, így Zsömi igényli is a sok sétát, nagyon szeret a szabadban lenni. Ilyenkor imád futkározni, játszik a többi kutyussal, öröm nézni őket. De ha olyanunk van, szívesen vagyunk egyedül is, ilyenkor általában együtt edzünk. Kimegyünk a Margitszigetre, és amíg kényelmesen, a saját tempóban futok, ő ott fut melettem. Zsömi egy életre szóló társ, menhelyről hoztam el még az akkori párommal. A párkapcsolat azóta sajnos felbomlott, de Zsömi velem maradt, és azóta is nagy szerelemben éljük a mindennapjainkat. Így ma is együtt mentünk le a jó levegőre, és ezúttal is futni indultunk a szigetre. A szokásos szoget köreink után egy árnyékos fa tövében pihentünk meg. Zsömi lekucorodott a lábam mellé, úgy várta, hogy kifújjam magam. Jó érzés volt kicsit kiszakadni a négy fal közül, és csak hallgatni, ahogyan a meleg tavaszi szél fújja a fűszálakat a lábunk alatt.

Persze van, amikor ilyenkor sem tudok elszakadni a technikától. Sajnos ez is egy ilyen nap volt. Miközben egy kiadósat szusszantunk a fűben, kénytelen voltam rápillantani a telefonomra. Eszembe jutott ugyanis, hogy az otthoni nyomtatóba nem rendeltem tintapatront, pedig hamarosan elfogy, és akkor elég nagy bajban leszek. Ahogy keresgéltem az internetes webáruházak között, egyszer csak rátaláltam a nyomtatoalkatresz.hu-ra, és a szám is tátva maradt a csodálkozástól. A nyomtatoalkatresz.hu/patron/hp-patron oldalon annyi nyomtató patront találtam, amit még sosem láttam máshol. HP nyomtatóval rendelkezem otthon, de ez a választék… őszintén meglepett. Még sehol nem láttam ennyi HP nyomtatóhoz való tintapatront egy helyen! És ahogy nézem, szinte minden típus elérhető. Officejet, Businessjet, Inkjet… és még ezeken a kategóriákon belül is hány és hány típus! Ha egy egész élet rendelkezésre állna, akkor sem tudnám végig böngészni lehetőségeket… Ami még nagyon szimpatikussá tette a nyomtatoalkatresz.hu/patron/hp-patron oldalt, hogy tök jó áraik vannak. És ezen felül folyamatos akciókkal igyekeznek még inkább a vásárlók kedvében járni. Én például a tintapatron mellé egy csomag fénymásoló papírt is vettem, és mivel két terméket vásároltam, kedvezményes árat fizettem. Máshol azért nem ezt szoktam meg, általában csak akkor jár a kedvezmény, ha két egyforma termékből vásárolsz több darabot. Egy szó, mint száz, azonnal belopták magukat a szívembe ezzel, ráadásul a kiszállításért sem kell egy vasat sem fizetni! Rá is nyomtam a rendelés gombra, és hazaindultunk Zsömivel. Ahogy elindultunk, azonnal mosolyt csalt az arcomra, ahogy ott fut mellettem a négy kis puha tappancsával. A tintapatron egyébként hamar megérkezett, és azóta is gyönyörűen funkcionál, élvezet minden egyes papírlapot kézbe venni nyomtatás után.