A barátnőmmel csajos délutánt csaptunk és elmentünk vásárolni, amióta megszületett a kislánya, már négy éve, ő is velünk tart. Ahogy bővült a csapat a legifjabb tagunknak a vásárlásaink során mindig találunk vagy egy ruhadarabot, vagy egy kis cipőt. Most is találtunk neki, a nyári időszakra egy kis szandált. A gyerekcipők vásárlásakor mindig ott kell a gyereknek is lennie, hiszen már kialakult ízlése van, hogy mit szeretne hordani és mit nem, valamint szükséges, hogy fel is próbája azokat. A cipőnél, szandálnál ez még inkább igaz. Most is ahogy ott próbálgatta a kis rózsaszín szandálkákat nyugtáztuk barátnőmmel, hogy igazi csajszi fog válni a lányából, ahogy felpróbálva a cipőt illegette, billegette magát. Ilyen vásárláskor azért jut időnk beszélgetni is, elmesélte, hogy a melóhelyén új feladatot kapott, miszerint a cége számára tárhelyet kell intéznie. A tárhely bérlés

nem kimondottan az ő műfaja, az IT-s dolgok kifejezetten távol állnak tőle, ezért is ijedt meg egy kicsit, hiszen gyorsan olyan információkhoz kellett jutnia, amit addig került. És nem csak információt kellett beszereznie a tárhely bérléssel kapcsolatban, de azokat fel is kell használnia, egy költséghatékony megrendelés formájában.

Igyekezett mindent megtudni, jártassá válni a tárhely bérlés rejtelmeiben. Ahogyan mesélte nem is tudja, hogy mi lett volna vele, hogy ha elsőként nem találja meg azt a remek oldalt, és céget, amely honlapjáról minden információt beszerzett és annyira hasznosnak, és hitelesnek tűntek, természetesen a megszabott árkategóriába is belefértek, ezért nem is keresett tovább, onnan rendelte meg a tárhelyet.

Nagyon bátran cselekedett, hogy rögtön az első olyan oldaltól megrendelte a tárhely bérlést, amit talált, de azóta is azt mondja, hogy nagyon jól döntött, és a főnökei is elégedettek a választásával, és a cég által nyújtott szolgáltatásokkal.

A cég, mellyel a barátnőm a tárhely bérlést intézte rendkívül profi, ez már abból is látszott, hogy milyen a honlapjuk, az első benyomás igen is számít, nem más miatt maradt a barátnőm se az oldalukon. Nagyon hasznos volt barátnőm számára, hogy részletes leírással készül a cég az érdeklődőknek, olyanoknak is, akik még soha nem intéztek tárhely bérlést. Hiszen profi, lelkes csapat üzemelteti a tárhelyet, akik mindent megtesznek megrendelőknek és a felmerülő problémát igyekeznek 24 órán belül orvosolni.
Az is tetszett a barátnőmnek, hogy a cég a kezdőknek olyan ajánlást is biztosít, hogy mekkora tárhely mekkora cégnek ajánlott, felosztva, hogy GB tárhely, hogy tud alkalmazkodni a cég igényeihez mérten. Mivel a cég biztosítani tud 1 GB tárhelytől kezdődően 150 GB tárhelyet is. Külön kiemelve, hogy egy egy teljesítmény milyen képi, és videó megosztásra, tárolásra alkalmas.
Majd az általuk használt technológiáról értekezett, de barátnőm számára mindent vitt a profizmusuk, ezért rögvest jelentkezett, hogy melyik árajánlat érdekli őt, és mit szeretne megrendelni. Minden papírozás nagyon könnyedén ment, azóta is elégedettek a céggel, a szolgáltatásuk biztosan, fennakadás nélkül működik. Ár érték arányban sikerült nagyon jó céget kifogni, és még a főnökei is megdicsérték. Azóta azzal büszkélkedik, hogy már egy ilyen feladatot is el tud látni, és kiválóan meg tud felelni egy IT-s feladatban is, igaz ehhez kellett egy remek cég, ahol mindent ajánlatot, és ajánlati csomagot készen megtalált, és amellyel ennyire könnyű az együttműködés.