A barátnőm gyerekruhákat tervez ezért szüksége volt polcokra

Van egy barátnőm, aki egy divatipari szakközépiskolába járt. Az ő anyukája nagyjából 13-15 éve nyitott egy gyerekruha és gyerekcipő üzletet. A cipőket mind külföldről rendeli. Amikor a barátnőm végzett az iskolával, úgy döntött, hogy tervezéssel szeretne foglalkozni, így belevágott és most már ott tart, hogy ruhákat tervez, ő is varrja őket. Cipőket is elkezdett készíteni, de abban egy cipész segítségét szokta igénybe venni, mivel elkészíteni nem tudja.

Az anyukájával úgy döntöttek, hogy néhány gyerekruhát és gyerekcipőt kitesznek az üzletükbe, hogy megnézzék van-e rá kereslet. Szerencsére volt, úgyhogy most már ott tart a dolog, hogy az egyik régi osztálytársát is bevonták a dologba, és segít a ruhák megvarrásában. Általában úgy dolgoznak, hogy minden hónap elejére elkészítenek egy bizonyos darabszámú ruhát, illetve néhány pár cipőt. Folyamatosan nem tudják pótolni, így kénytelenek voltak ezt a rendszert kitalálni. Odáig jutott már a dolog, hogy vannak visszatérő vásárlók, és egyedi megrendelésekre is van lehetőség, nem csak gyerek, de egyforma baba-mama ruhákat is terveznek a lányok. Természetesen legálisan csinálják, egyéni vállalkozás keretein belül, minden szabályt betartva.

Ahogy beindult az üzlet és kitalálták ugye ezt a hónap eleji „megjelenést”, úgy egyre nagyobb szükség lett egy külön polcra, mert már nem nagyon lehetett hova pakolni, és csak kavarodás meg összevisszaság keletkezett volna a ruhák között. Ehhez először meg kellett keresni a helyet, ahonnan meg tudják rendelni a szükséges polcokat.

Így találták meg a RackingLog nevű céget, akik már több évtizede polcrendszerek tervezésével foglalkoznak.

Az elején úgy gondolták, hogy egy kereskedelmi polcrendszer az, amire szükségük lenne, tudjátok, amik az üzletekben is vannak. Mivel egy hónap alatt olyan iszonyat mennyiségű ruhát nem tudnak előállítani, így ez tűnt a legjobb megoldásnak. Ezekben az a jó, hogy a polcok tetszés szerint helyezhetőek el, és bármikor meg lehet változtatni a helyüket.

Ezek a polc festett acélból készültek, szóval igencsak tartósak. Lehetőség van a polcrendszerek kivilágítására is, ami azért is előnyös, mert kiemelheti a polcra helyezett terméket és annak a legelőnyösebb tulajdonságait is.

Tervben van, hogyha jobban kinövi magát az üzlet, ami egyébként várhatóan hamarosan be fog következni, akkor bérelni fognak egy raktárhelységet, és innen fogják megrendelni az odavaló polcokat. Mert nem csak kereskedelmi polcrendszerekkel foglalkoznak, hanem több más fajtával is.

Először az interneten keresztül szerettek volna árajánlatot kérni, de aztán észrevették, hogy a Bécsi úton, a harmadik kerületben található meg a cég, ami nincs messze a lakhelyüktől, így inkább bementek és személyesen intézték el a dolgot.

A megrendelés után a polcot a megbeszéltek szerint ki is szállították az üzletbe, amire garanciát is adtak.